2012. január 30., hétfő

Svájc, a "főváros": Bern, SzG3

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén


Rögtön az elején az idézőjelet kell megmagyaráznom: Bern nem "fővárosa", csak "Bundesstadt", azaz szövetségi város. Itt ül össze az országgyűlés és itt találhatóak a szövetségi hatóságok egy része. Minisztériumok sincsenek, a Szövetségi Tanács tagjai irányítják a szövetségi hivatalokat. A Tanács tagjai közül választják az Eidgenossenschaft elnökét, Ő képviseli a külföld felé az országot. Befelé megtartja a kormányon belüli pozícióját. E miatt kevés jele van a városban a fővárosi jellegnek, ezek közül az egyik a Bundeshaus épülete, a másik a diplomata negyed. Na de ennyit a hivatalos részről.
Rögtön az elején szeretnék javasolni egy dolgot: ne a város közepéből (pld. a Bahnhofplatz) induljunk el város megtekintésére, hanem az Aare nagy kanyarulatán túl lévő Rosen-garten felől vessünk egy pillantást a városra (itt viszonylag jó parkolókat is találhatunk). Innen (valamint a Rosen-garten felől a város központja felé a folyón átívelő Nydeggbrücke-ről) jól látható az Óváros egysége szerkezete, valamint az Aare felé lejtő kertek sora.

Bern Óvárosa a Rosen-garten felől

a belváros külső pereme és a folyó közötti kertek

a belváros külső pereme és a folyó közötti kertek

Mielőtt átmennénk a hídon az Óváros felé, a híd bal oldalán (az Óváros felé nézve) találhatóak a város címerállatai, a medvék. Nekünk egész Svájcban ez volt az egyetlen, ami nem tetszett. A kietlen domboldalon, teljesen nyílt terepen, acélkerítések között (bár viszonylag nagy területen) találhatóak a medvék, szerintem nagyon nyomorúságos körülmények között. Nem is fényképeztük le azokat.
Visszatérve a hídra, nagyon szép kilátás van a folyó és a város felé is.

Bern, az Aare partján 

Bern, a Nydeggbrücke 
Bern, az Aare 
Bern, a Nydeggbrücke

A hídról szép kilátás van a parton húzódó házak tetőire, ill. a rakpartszinten a Rosen-garten felé menő Hintentorbrückére.

a rakparti házak tetősora, a háttérben a Hintertorbrücke
az Aare és az Óváros a Hintentorbrücke felől

Átérve a Nydeggbrückén, az Óváros legalacsonyabb pontján fekvő részéhez érünk, jobbra található a híd névadója: a Nydeggkirche. A templom az ősi hercegi erődrendszer helyén épült. A templom külsőleg nem túl díszes, szinte egyszerűnek mondható.

a Nydeggkirche

A Nydeggbrücke vonalát folytatja az Óváros közepén végighúzódó árkádos főútvonal. Kifejezetten berni jellegzetesség az Óváros egységes összképe. Míg más városokban a házak nem feltétlenül korban, stílusban, egyéb jellegzetességekben összeillőek, itt egyforma stílusú, méretű, árkádos házak adják meg a belváros máshol nem jellemző képét (az árkádok sora összesen 6 km hosszú). Itt nem lehetett kirívó, a többitől elütő házat emelni. Még azt is előírás szabályozta, hogy milyen követ lehetett a homlokzathoz felhasználni. Az itt jellegzetes tornyok is csak alig nyúlhattak a háztetők fölé, csak a templomok" meredhettek" az ég felé.

a főútvonal - a Gerechtigkeitsgasse
a főútvonal - a Gerechtigkeitsgasse
a főútvonal - a Gerechtigkeitsgasse
a főútvonal - a Gerechtigkeitsgasse
a főútvonal - a Kramgasse

A képeken láthatóak az egész Svájcra jellemző díszkutak is.

Itt kell megemlíteni, hogy ebben a városban élt Albert Einstein 1903 és 1905 között a Kramgasse 49. szám alatt, a házban emlékmúzeumot alakítottak ki (a Kramgasse a Gerechtigkeitsgasse folytatása).

az Einstein ház (Einstein-haus)

Ha ott, ahol a Gerechtigkeitsgasse véget ér, jobbra fordulunk, szinte azonnal a Rathaus elé érünk. 1416-ban emelték burgundi-gótikus stílusban. Többszöri restaurálás után eredeti szépségében tündököl az épület. Az első emeleti árkádos teraszig vezető külső lépcsőkön vonultak be ünnepélyesen a nagytanács fekete öltözetű urai.

a Rathaus

Ha az előbb említett kereszteződésnél nem jobbra, hanem balra kanyarodunk, akkor néhány méter után a Münster térre érünk. Itt található Svájc egyik legszebb templomának bejárata. Ez a templom a St. Vinzenskirche vagy ismertebb nevén: a Münster. A torony alatt nyíló főkapu dús kőfaragásokkal díszes. A 85 m hosszú és 34 m széles, háromhajós belső teret tagolt hálóboltozat fedi. Nagyon szépek a színes üvegablakai.

a Münster
a Münster főkapuja
a hálós boltozat
a Münster belseje
az egyik szép színes üvegablak


Szép időben érdemes a toronyba felmenni.


Virtual tour


A várost három oldalról az Aare folyó határolja, így amikor a város védelméről volt szó, akkor mindig csak a 4. oldalon (a folyó két partja között) kellett védműveket építeni. Ahogy nőtt a város, ezek a falak így kerültek egyre nyugatabbra. A főutca vonalában épültek tornyok is, ezek sora mutatja a falak sorát is. A tornyok közül a legismertebb az Óratorony (németül: Zeitglockenturm, berni német nyelvjárásban: Zytgloggeturm). Amikor a városfalak nyugatra tolódtak először női börtön volt, később építették át óratoronnyá. A XV. században került a helyére a most is látható asztronómiai óra. Ezekhez az órákhoz igazították évszázadokon keresztül a város többi óráit.


az Óratorony 
az Óratorony híres asztronómiai órája

Ha továbbmegyünk a Krammgassén a következő toronyig és ott balra fordulunk, akkor eljuthatunk a Bundesplatzhoz. Itt található a Bundeshaus 300 m hosszú épületcsoportja. Ezt az épületet említettem meg a bevezetésben. Itt ülésezik a szövetségi gyűlés.

a Bundeshaus a Bundesplatz felől 
a Bundeshaus a folyó felől 
összekötő rész a Bundeshaus két szárnya között
(itt lehet kijutni a folyó feletti teraszra)

Ha a fenti képen látható átjárónál átsétálunk a folyó feletti terasz széléig, több hidat és a folyón túli városrészeket is láthatjuk.

kilátás a Bundeshaus felöl (a Kirchenfeldbrücke)
kilátás a Bundeshaus felöl

Visszatérve a Bundesplatzra, megtekinthetjük a tér egy másik oldalán a Svájci Nemzeti Bank épületét.

a Svájci Nemzeti Bank

A téren a modern kor "követelményeinek" megfelelően a térszintbe épített táncoló szökőkútrendszer működik.

a Bundesplatz

A Münsteren kívül természetesen más szép templom is van Bernben, hogy csak a Francia templomot említsem (Französische Kirche, hívják még Szent Péter és Pál templomnak is). A város egykori domonkosrendi templomát többször is átépítették, de megőrizte kora gótikus árkádsorát, fedélszékét.

a Francia templom 
a Francia templom

Befejezésül még térjünk vissza a díszkutakhoz. Ezeket a kutakat eredetileg azért építették, hogy a berniek onnan nyerjenek ivóvizet (friss forrásvíz!), valamint mosáshoz és főzéshez is használták. Amikor elterjedt a vezetékes víz, ezekre a kutakra immár nem volt szükség, ezért rengeteget elbontottak és csak 16 darab maradt meg (Bernben). Ezeket a kutakat szerencsére megőrizték és ma már elengedhetetlen díszei a városnak. Ezek közül mutatok be még kettőt.

díszkút szobra Bernben 
díszkút Bernben


Ezek után mondanom sem kell, hogy az egész belváros UNESCO világörökségi védelem alatt áll!
Ennyit sikerült megnézni a legutolsó látogatásunkkor.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén