2012. április 22., vasárnap

Szlovák nagyvárosok, Kassa, SzG3

További részletesebb beszámoló Szlovákiáról:
Pozsony

Vissza a főoldalra (katalógus)

Érdekes a helyzet Kassával, mivel igen sok helyen voltam már Szlovákiában, de Kassa és környéke valami miatt mindig kimaradt, pedig volt, hogy csak 15-20 km-re voltam tőle.



Most egy igen érdekes lehetőség hozott ide engem és a feleségemet. Aki figyelemmel kíséri fotós tevékenységemet a Panoramio-n az tudja, hogy amatőr szinten vasút fotózással is foglalkozom (további képek ITT). A MÁV Nosztalgia Kft 2012. április 21-re egy nosztalgia vonatozást szervezett a kassai fűtőházban megrendezett mozdonyfesztiválra. Kaptunk az alkalmon és elutaztunk Kassára azzal, hogy megnézzük a fesztivált, majd ez után a várost is. Ez végül is könnyen megvalósítható volt, mivel a fesztivál bár érdekes volt, de nem volt túl nagy, így kb. másfél óra alatt végeztünk vele, majd besétáltunk a városba. A mozdony fesztiválról a város után számolok be, hátha nem mindenkit érdekel a dolog.

a nosztalgia szerelvény
a nosztalgia szerelvényen

A mozdonyfesztivál megtekintése után egy könnyű 10 perces sétával visszamentünk a pályaudvarral egy magasságban lévő Városi parkig, majd ott balra kanyarodva a Mlynská-n a kassai Dóm felé vettük az irányt. Már ebben az utcában is megállapíthattuk, hogy a belvárost szépen rendbe hozták (ill. egyes utcákban ez a folyamat még tart), az utcák tiszták és szépek, nincs graffiti (vagy csak elvétve, igen ritkán). 
Az utca neve a hajdan ezen a környéken futó, de azóta betemetett malom árokra utal.

a Mlynská
a Mlynská, a háttérben a Dóm tornya

A kassai Dóm (teljes nevén a Szent Erzsébet püspöki székesegyház) a magyar gótika legszebb építményei közé tartozik, az útikönyvek szerint talán az egyetlen, amely a francia gótikus katedrálisokkal egy szinten említhető. Körbejárva az épületet csak egyet lehet érteni ezzel az állítással, egyszerűen gyönyörű. A viszontagságos történetét itt most nem taglalom, mivel az minden útikönyvben igen részletesen le van írva, de ezzel a beszámolómmal is inkább azt szeretném elérni, hogy valaki kedvet kapjon erre a túrára és nem a feltétlen az ismeretterjesztés. 

a Dóm
a Dóm északi tornya
a Dóm déli homlokzata
a Dóm tetőzete
a Dóm egyik gyönyörű ablaka

Azért néhány szóval emlékezzünk meg a főoltárról, melyet a kassai művészet csúcspontjának tartanak. Az oltáron három szobor található: Mária a gyermek Jézussal, Szent Erzsébet és Árpádházi Szent Erzsébet. A kettős szárny 48 képet tartalmaz.

a Dóm szárnyas oltára

A Dóm jelenleg is felújítás alatt áll (2012), de már látszik, hogy milyen szép lesz, ha elkészül. Fontos tudni, hogy itt található a Rákóczi kripta, amit most sajnos nem tudtunk megnézni, mivel a felújítás miatt le volt zárva.

A Dómot megtekintve délre vettük az irány a Szent Mihály kápolna felé (talán harminc méterre van tőle). Azt most kell megjegyeznem, hogy a Főutca szélessége nem egyforma a teljes hosszában, hanem orsószerűen kiszélesedik a Dóm és a Városi Színház közötti szakaszon. A kiszélesedett méret lehetőséget adott parkok és szökőkutak létesítésére, amelyek igen hangulatossá tették ezeket a szakaszokat. Alább is egy ilyen virágos parkszakaszt mutatok be a Szent Mihály kápolnától délre.

parkrészlet a Főutcában

A kápolna valaha temető kápolna volt. A kora gótika jegyeit viseli, viszonylag szerény a mérete a Dóhoz viszonyítva. 1902-ben Schulek Frigyes tervezte újjá.

a Szent Mihály kápolna látképe a park felől
a Szent Mihály kápolna
a Szent Mihály kápolna

Oldalába 17 régi sírkövet építettek bele.

sírkő Szent Mihály kápolna oldalfalában

Ha megnéztük a Szent Mihály kápolnát célszerű a sétánkat észak felé folytatni az Orbán torony felé.

a Dóm mellett az Orbán torony felé

Az Orbán tornyot azért építették, mert a Dóm nem bírta el a  72 mázsás harangját, viszont kellett egy "működő" harangtorony, hogy a benne lévő harangot szent Orbán tiszteletére kongathassák, aki a szőlőművelés védszentje. 1967-ben felrobbant a toronyban elhelyezett transzformátor és a nagy harang megolvadt. A tornyot azóta felújították, az összeragasztott harangot pedig elhelyezték a torony előtt. A torony körüli árkádsort csak a XX. század elején építették a toronyhoz, itt nagyon sok régi sírkő látható. 

az Orbán torony
a torony összeragasztott harangja
az árkádsor a sírkövekkel
az árkádsor

Ha tovább sétálunk az igen szép parkban, rövidesen eljutunk az Állami Színházhoz. A színház előtt egy látvány szökőkút működik. A színház helyén régebben a városháza állott, ebben nyílt meg az első színház is (Déryné is játszott itt), majd 1899-ben épült fel az eklektikus stílusban épült Állami Színház.

az Állami Színház
az Állami Színház
az Állami Színház

A színház után az orsó alakú tér szépen összezárul és már csak egy kisebb park találhat itt (egy újabb szökőkúttal). Ez a rész egykor katonai vesztőhely volt.

szökőkút a parkban

Ha végeztünk Kassa e három legfontosabb látnivalójával, megcsodálhatjuk a Főutca szebbnél szebb épületeit, palotáit. A házakkal, palotákkal kapcsolatban rengeteg történelmi név felmerül, ezek közül néhány: Rákóczi, Thököly, Csáky, Hadik, Kátay, Forgách, Dessewffy, stb. 

a Főutcán
az egykori premontrei templom
a Főutcán
a Szlovák Alkotmánybíróság (volt Csáky, Dessewffy palota)
Ferenc-rendiek temploma
a Régi városháza

Kassának van még egy kihagyhatatlan látnivalója, ez a Rodostó ház. A főutcáról leggyorsabban az Egyetem utcán keresztül érhetjük el. Az utca nekiszalad a Kálvinista templomnak, e mögött található az emlékház.

Kálvinista templom
kis köz a Kálvinista templom mellett

Az utca végén balra található a Miklós börtön, amelyet két ház egyesítéséből alakítottak ki és a XVII. század elejétől börtönként működött. Jelenleg múzeum van benne (börtönmúzeum és céhmúzeum).

a Miklós börtön

A templom mögött található a Rákóczi emlékház (Rodostói ház), amely csak közelítőleg hasonlít az eredetire (igaz nagyon régen, de láttam az eredetit). A háztól jobbra található a Hóhér-bástya, amely jelenleg a Kassa múzeumnak ad helyet.

a Hóhér-bástya


Az emlékházban található a rodostói ház bútorzatának eredetije. A (török) rodostói ház kialakításában maga a fejedelem is részt vett.

a Rodostói ház
a Rodostói ház
a fejedelem szobra a múzeum előtt

Visszaindulás előtt javasolt még egy ismételt pillantást vetni a Dóm, és a Szent Miklós kápolna együttesére.

a Dóm és a Szent Miklós kápolna

Az állomás felé célszerű megint a Mlynská utcán visszasétálni, ekkor megtekinthetjük az igen szép Evangélikus templomot is.

az Evangélikus templom

Az utca végén található a Jakab villa, mely Kassa egyik igen jellegzetes épülete, mely a Malom árok hídja mellett áll. 1903-ban épült velencei gót stílusban a Dóm kiselejtezett köveiből. Jelenleg hivatalok működnek benne. 

a Jakab villa
a Jakab villa
a Jakab villa kapuja
a Jakab villa tetőzete

A már fent említett hídon lehet eljutni a Városi parkba, a híd mellett egy érdekes szobor van.

a Malom árok hídja
szobor a híd mellett

Mi a híd után még nem mentünk vissza az állomásra, hanem jobbra kanyarodva elsétáltunk a modern Kassát is megnézni, mert azt láttuk a vonatból, hogy néhány igen látványos modern épület épült a történelmi városmagtól délre (meg láttuk az épületeket a vasúti kiállításról jövet is, csak nem tudtuk, hogy lesz-e időn rájuk, mert a vonat ugyebár előre meghatározott időben indult vissza Budapestre).

Hotel Double Tree (Hilton)
Hotel Double Tree (Hilton)
az Aupark bevásárló központ
az Aupark bevásárló központ

Végezetül egy nagyon szimpatikus dologról. Mindenhol, ahol az utakat, járdákat felújították, megoldották a vakok és gyengén látók biztonságos közlekedését az ilyenkor szükséges jelzésrendszer elhelyezésével. Ezt mikor fogjuk nálunk is látni?

a jelzésrendszer az úttesten és a járdán

Ennyi fért bele az egynapos program városnézési részébe. És akkor jöjjön a szokásos videó, most természetesen Kassáról.


Most rátérhetünk, legalább is röviden, az eredeti célra, mozdonyparádé a fűtőházban. Azok, akiket ez nem érdekelt, azok leszállhattak a főpályaudvaron, majd a szerelvényt áttolták a fűtőház mellé. Onnan leszállva lehetett eljutni a kiállítási részre. Akik ismerik a cseh mozdonyok fazonjait, azok tudják, hogy Európában teljesen szokatlan, néha igen furcsa kinézettel bírnak, de ezek adják a bukéjukat is. Miután a mozdonyok zömének becenevei is vannak, e fura formák miatt érdekes nevek alakultak ki, mint pld. Búvár, Bardotka, Papagáj, Kocur, stb. Itt most a Búvárokból volt négyféle változat kiállítva a többi mozdony és szerelvény mellett.



Ez a kis Katka nevű mozdony volt a kiállítás reklám figurája (kivételes keskeny nyomtávú).



A mozdonyokat úgy mutatták be, hogy egyenként előjöttek a fűtőházból a fordító korongra s ott lehetett megtekinteni teljes terjedelemben (egyébként - mint az a képeken látszik, az elejük kilógott a fűtőházból, a nagyobb részük pedig a fűtőházban volt, így elég nehéz volt a fényképezés, a fényviszonyokról nem is beszélve. Szerencsére két ritkább darabot az állomáson el tudtam csípni, csak akkor meg zuhogott az eső. Minden mindig nem jöhet össze).

Búvárok a fűtőházban
CSD T678 0012 (retro festéssel)
SK-ZSSK 757 003-9
SK-ZSSK 754 085-9
SK-ZSSK 750 164-6
CSD 477 013 (a Papagáj)

Persze a régebbi mozdonyokon kívül korszerűbb motorvonatok is láthatóak voltak, ezek közül mutatok be kettőt.

SK-ZSSK 861 001-0
SK-ZSSK 840 006-1

És most egy tipikus cseh fazonú motorvonat:

SK-ZSSK 460 031-8

Ez most egy retro festésű dízelmozdony, egyik társa részt vett tavaly a nagy Gőzmozdony fesztiválon a Vasúttörténeti Parkban (Budapest), mint vendég, majd elkaptam Vác állomáson, ahogy haladt hazafelé (ezt pedig itt kaptam el a főpályaudvaron).

CSD-T466 0254

Befejezésül pedig egy Búvár a fordító korongon:

SK-ZSSK 754 085-9

A két hazafelé tartó különlegesség a kassai főpályaudvaron (zuhogó esőben)

CSD 477 013 (a Papagáj)
CSD-T466 0254

És most befejezésül a videók a mozdony fesztiválról és az állomásról:


a mozdony fesztivál

a kassai állomáson

Vissza a főoldalra (katalógus)

5 megjegyzés:

  1. Örülök, mert tudom látogasson el ezt a blogot és élvezd a sok fotó!

    VálaszTörlés
  2. Hi Lana Maria!
    Obrigado pela sua visita. Infelizmente, lugares como Kosice, o problema é que eu Depois da história da Segunda Guerra da Hungria foi dividida e apenas um terço permaneceu. Mais de 2000000 foi a fronteira húngara e mais além, este problema ainda é tóxico para os países da Europa de Leste trabalham em conjunto, como todos eles estão tentando suprimir e assimilar os húngaros. Os outros países europeus, infelizmente, não se importa, mas este é um dos maiores problemas. Kosice é uma cidade muito bonita na Hungria (agora é bom, mas 97% da população é eslovaca).
    Best Regards from Hungary, Gabriel (Gábor)

    VálaszTörlés
  3. Tetszik a bejegyzés, csak az Alkotmánybróság épülete nem az... A fotón látható épületben egyebek mellett könyvesbolt, kávézó van.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a bejegyzést, de utána néztem az interneten és ott továbbra is állítják, hogy itt az Alkotmánybíróság van (vagy volt). Pld itt:http://www.guideathand.com/hu/sight/the-csaky-dessewffy-mansion
    Ahogy a képemet nézem, maga a palota utcai frontja sem olyan, hogy ott kávézó, vagy könyvesbolt lenne (ettől persze még lehet). Így egyenlőre maradok az eredeti verziónál!
    Üdvözlettel
    Szalay Gábor

    VálaszTörlés